A megbeszélés így hát történjen más helyen és időben, ahol nyugodtan, higgadtan meg tudjátok beszélni a próba terveit. Azért mondom azt, hogy más helyen, más időben, nyugodtan és higgadtan, mert a próbahelyen általában fel vagyunk pörgetve. Felpörögve pedig nehéz megértetni magunkat és megérteni másokat. A megértéshez figyelem kell. A figyelemhez üresnek kell lenned, befogadóvá kell válnod.
Képzeld el a gitárost, ahogy izgatottan szorongatja a hangszerét, markolássza a nyakát, lépked az effektjein. Ugye, nem képzeled azt, hogy bármi érdemlegeset meg tudnál vele beszélni ebben az állapotban? Ő már átszellemült. Zenélni akar, nem dumálni, és igaza is van. Figyeld a dobost: ő mindegy, hogy mit, csak játszana. Ütné, vágná a hangszerét (mert végre van), hangoskodna, ijesztgetne. Ez a dolga és most is ezt csinálná, ha kell, ha nem. Nehéz így szót érteni vele.
A zenekari megbeszélésen mások a körülmények, így mindent el tudtok mondani egymásnak. Egyeztetni tudjátok a játszandó stílusra, zenékre vonatkozó elképzeléseiteket. Meg tudjátok beszélni, kinek mi a dolga a zenekarban. El tudjátok dönteni, mit és hogyan fogtok gyakorolni a próbán. Meg lehet beszélni a játszandó dal részeit, a megbeszélt dolgokat pedig érdemes leírni, így mindenki számára érthetőek és megjegyezhetőek lesznek a teendők.
Hogyan kezdjük a dalt, mennyit játszunk a részekből, ki, mikor improvizál, mik a verse és refrén részek sorrendjei. Ezer dolog van, amit meg kell vitatnotok. Ha mindenki jegyzetel vagy a zenekarvezető kiosztja az előre megírt dalvázlatokat, akkor a megbeszélésnek nyoma van. A tagok hazaviszik a jegyzeteket és azok szerint gyakorolnak. Próbán már csak le kell játszani azt, amit a megbeszélésen megértettek és otthon kigyakoroltak.