Sokan csak hetente egyszer, vagy talán kétszer tudnak időt szakítani arra, hogy kedvtelésből vagy komoly tanulási ambíciókkal leüljenek a hangszerükhöz. Ilyenkor mindenki megpróbál minél többet foglalkozni a zenével, hiszen ismeri a saját helyzetét, időbeosztását és tudja azt, ha most nem ül le, akkor egész héten már nem lesz alkalma rá.
Ez a gyakorlási mód nem olyan rossz, de a várva várt fejlődés nem fog bekövetkezni. Ez inkább pihenés, kikapcsolódás. Két érzés kerülgeti az embert, ha ezt a módot kényszerül választani. Az egyik a “végre zenélhetek“ érzés, a másik a “nem tudok semmit“ érzés. Amennyiben Te az elsőhöz tartozol, ne is olvasd tovább ezt az írást, hiszen Neked a zene megmutatta valódi értelmét. Próbáld ezt az örömöt átvinni minden ügyködésedbe.
Ha azonban a második csoportba tartozol, akkor valószínűleg csak felkorbácsol Téged a heti egy-két gyakorlás és teherként ül rajtad a túl kevés idő miatt elvesztett, vagy megszerezhetetlen tudás. A régen játszott dalok elfelejtődnek, az új dolgok nem fejlődnek, a kiszemelt számok vagy szólók nem gyarapodnak. Ilyenkor lép életbe a fejetlen gyakorlás, ami az első néhány percben (mivel elvonási tüneteid voltak az egész héten) még kielégítőnek tűnik, de néhány sikertelen technikai elem vagy félbetört dal azonnal figyelmeztet arra, hogy nem jó úton jársz. Ez a figyelmeztetést persze hétről-hétre megtörténik még akkor is, ha tanárhoz vagy oktatóhoz jársz. Sőt, akkor még jobban, hiszen ő is figyelmeztetni fog, de ennek ellenére mégsem lépsz közelebb a megoldás felé.